folytatás

Csöndesen sétáltam mellette a járdán, és néztem amint nagyokat szív a cigarettájából, majd hirtelen elfricskázza.
- Elárulod a nevedet? - törte meg a csendet.
- Hayley vagyok. - feleltem idegesen.
- Az én nevem David. - mondta és kezet nyújtott.
Zavartan kezet fogtam vele, majd a másodperc tört része alatt ki is szabadítottam a kezemet csontos, erős ujjai szorításából. Újra az órámra pillantottam. A viseltes kis holmi 4:55-öt mutatott.
- Sietenem kell. - szóltam és megszaporáztam a lépteimet.
- Várj már! - szólt utánam és a nyomomba eredt.
Hirtelen megtorpantam.
- Mi a baj? - kérdezte, őszinte érdeklődéssel a szemében.
Fejemmel az iskola vaskos fala felé intettem, pont arra, ahol hatalmas betűkkel ki volt írva: Szent Teréz Leányotthon.
- Ide nem jöhetsz utánam. Ha meglátják, hogy idegen férfival beszélgettem bajba kerülök.
- Vagy úgy. - fújta.
- Be kell mennem. - mondtam, és hátat fordítottam neki, hogy besiessek az iskolába.
- Látlak még? - kérdezte.
Fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. Legbelül magamban úgy éreztem, hogy szeretném újra látni, szeretném jobban megismerni, de ugyan akkor féltem is, nagyon féltem, hiszen nem tudtam, mit kell egy ilyen helyzetben csinálni.
- Holnap. A parkban, fél négykor. - szóltam hátra és választ sem várva besiettem.
A hatalmas faajtó becsapódott mögöttem, a szívem pedig össze-vissza kalapált. Ez új, de határozottan jó érzés volt. A hasamban egy kis nyilalló érzés jelezte, hogy izgulok. Magam sem tudtam miért, de vártam a másnap délutánt.
- Öt perc Hayley. Pontosan öt percet késtél. - csendült egy szigorú hang mögöttem.
- Tessék? - fordultam vissza zavartan.
- Öt óra múlt, öt perccel. - zengte a főnővér.
- Sa-sa-sajnálom Anna nőv... - kezdtem, de tudtam, hiába. Anna nővér volt a legszigorúbb, egy igazi hárpia. Nem is értettem mit keres egy vallásos iskolában, ironikusan festett a többi apáca között, mivel jóformán inkább illett volna ördögök közzé, mint egy apáca zárdába. Pergamen bőre megfeszült. Biztos voltam benne, hogy azon gondolkodik, mi legyen a büntetésem. Más esetben halálra rémültem volna, most mégsem érdekelt.
- Lesz időd elgondolkodni a pontosság fontosságán, holnap a kimenő idődben. - felelte végül, majd sarkon fordult és elment.
Egy pillanat alatt összetörtem. Tudtam, hogy ha nem tudok elmenni a parkba David azt hiszi, hogy felültettem, és akkor soha többet nem látom. Nem tudtam, hogy miért olyan fontos, hogy lássam David-ot, de lényem egy kis része vágyakozott utána. Megtörten felsétáltam a szobámba, és ledobtam magamat a nyöszörgő ágyra. Ashley, Mary és Liza nem voltak a szobában, minden bizonnyal a matekkorrepetáláson gubbasztottak. Most kicsit sem bántam, hogy egyedül kell lennem. Ashley stílusa egyébként is túl vad volt nekem, Mary és Liza pedig igazi fanatikus vallásosok voltak. Pont mint a szüleim, és a nagyszüleim. Valahogy egyik lánnyal sem találtam a közös hangot. Anna nővér büntetése pedig éppen annyira tiport a földbe, hogy nem tudtam volna jó-pofizni a szobatársaimnak. Összegömbölyödtem az ágyon, és magamra húztam a takarót. Állott szaga volt, mint minden másnak az iskolában, mégis az egyetlen olyan tárgy volt, ami elrejtett a külvilág elől. Egy olyan helyen, ahol az ember két héten át össze van zárva másokkal, nem sok magánszférát hagynak meg neki. Két hét szigor, aztán egy szombat otthon, a maguknak való, betegesen vallásos szüleimmel, majd vasárnap vissza az iskolába, újabb két hétre. Ezt az életet éltem már 12 éves korom óta. 6 év alatt végtére is bele kellett volna rázkódnom, de mindig úgy éreztem, csak külső szemlélője vagyok az életemnek. Egyedül az boldogított, hogy az utolsó évemet jártam. A fejembe vettem, hogy érettségi után elhúzok a legtávolabbi egyetemre. Nem tudnám megmondani, hogy morfondírozásom mikor csapott át álomba, és azt sem, hogy mikor ébredhettem fel. Arra emlékszem, hogy kikászálódtam a takaró alól, kikutattam a törölközőmet, a fogkefémet, és a fogkrémemet, felkaptam az egyen hálóingemet, és a folyosón átvágva beiszkoltam a zuhanyzóba. Az egész épületben síri csend honolt, ezért igyekzetem gyors és viszonylag hangtalan lenni. Ha észrevettek volna, bizonyára nem egy nap, hanem egy év kimenő megvonást kapok. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, és visszasiettem a szobába.