folytatás 7

Éreztem amint bársony kezei végigzongoráznak a testemen úgy, mintha a legfinomabb hangszert próbálgatná. Az ajkai átvándoroltak a nyakamra, hogy tüzesen izzó józanész-méreggé változtassák a véremet. Éreztem amint jobb kezével a hajamba túr, játszik, incselkedik arany fürtjeimmel. Féltem. Pedig azt mondják az ilyesfajta vágy ösztönösen irányítja az embert, nem kell tanulni a szerelem művészetét. Én mégsem tudtam mit kellene tennem. Habár a vágyaim vad folyama próbálta teljesen elfojtani a józan eszemet, annyit azért sikerült megőríznem belőle, hogy bepánikoljak. Tényleg féltem. De nem azért, amire készültem, azt a fajta félelmet képes lettem volna legyőzni. Inkább azért féltem, mert rettegtem a gondolattól, hogy nem leszek elég jó David-nek. Féltem, hogy kiábrándul belőlem és keres egy sokkal tapasztaltabb, szebb lányt, én pedig örökre elveszítem. David elvesztése pedig együtt járna új életem elvesztésével is. Ezért rettegtem annyira, hogy nem voltam képes David-re figyelni.
- Baby! Lazíts! - suttogta a fülembe, majd ajkai újra vad táncba kezdtek a nyakamon.
David kényeztetése ide vagy oda, nem voltam képes lazítani. Habár egy nagyon erős érzés kezdett egyre inkább a hatalmába keríteni a félelmem mégsem volt hajlandó elmúlni. Teljesen megtörtem. Fel sem bírtam fogni, hogy érezhet az ember lánya egyszerre ilyen sok, és eltérő érzést. Az egyre feltörő pánikot azonban egyik érzés sem volt képes elnyomni. Úgy éreztem magamat, mintha egy egyiptomi piramis csapdájába kerültem volna, ahol a falak egyre csak közelednek és sehogy sem tudok elmenekülni a végzetem elől. David minden bizonnyal nem zavartatta magát a vívódásom miatt, mert egy hirtelen mozdulattal kigombolta az ingem felső két gombját. Egyszerre megéreztem a bőrömön a hideg kis keresztet, amint fagyos kis teste melegedni próbált az enyémen. Hirtelenjében rettenetes düh ébredt bennem.
- Várj egy percet. - suttogtam David fülébe, majd megragadtam a kis nyakláncot és kicibáltam a nyakamból, hogy elnyelje a szoba sötétje. Úgy hajítottam el a kis ékszert, mint ahogy a rab leveti a láncait. Ez volt az utolsó béklyó, ami a hajdani sivár életemhez kötött. Egyszeriben megszűnt minden gondom. Szinte lebegtem. David-et akartam, és csak őt. Nem voltam hajlandó semmilyen más gondolatot beengedni az agyamba. Végre átengedtem magam a vágyaimnak, hogy vulkánként törjenek ki és temessenek be a vágy forrón izzó lávájával, hogy az megkövesedjen és az idők végzetéig megmaradjon nekem. A gyomrom nyilallt az idegességtől és a félelemtől, de nem foglalkoztam vele. Remegett a kezem, ahogy David kezéhez értem, az ajkam, ahogy megcsókoltam, a testem, ahogy megamhoz húztam. Szabályosan ittam a mérgét, amit a szívem már nem bírt elviselni. Végül átadtam magam David-nek és azt kívántam, hogy csináljon velem amit csak szeretne, hogy irányítson, hogy vezessen. Éreztem, hogy nincs ellenére a dolog, hiszen lágyan kihámozott a ruháimból, hogy összeforrjak vele.