2. fejezet ízelítő

David-el egyáltalán nem volt nehéz együtt élni. Nem várta el tőlem, hogy csillogjon-villogjon a lakás mire haza ér és azt sem, hogy friss vacsora várja az asztalon. Mégis igyekeztem a kedvében járni, hiszen ő volt az egyetlen ember, aki miatt éltem és aki értem élt. Egyetlen dologról nem szeretett csak beszélni, mégpedig arról, hogy mivel is keresi a betevőt. Biztos voltam benne, hogy ez a bizonyos „munka” közel sincs a legalításhoz, de tiszteletben tartottam az akaratát annyira, hogy ne faggatózzak. Még akkor sem kérdeztem semmit, amikor időnként kétes alakok tűntek fel a lakásunkban, inkább csöndben elvonultam és megvártam, amíg az idegen távozik. A tavaszi napsugarak fokozatosan erősödtek forró nyári lángcsóvákká és mire kitört az igazi kánikula kezdtem teljesen belerázódni új életembe. Költözésem óta sehol sem jártunk David-el, az is csak nagy ritkán fordult elő, hogy leszaladtam a közeli kisboltba. Ennek egy oka volt csupán: David féltett. Jobban féltett, mint bármi mást a világon, hiszen nagyon jól tudta, mennyi veszély leselkedik rám. A környék tele volt sötét emberekkel és mivel David is része volt ennek a sötét világnak, én voltam az egyetlen személy akivel ellenségei – ebben biztos voltam, habár sosem mondta – zsarolhatták.

A barátnő szerep közelebb állt hozzám, mint gondoltam. Teljesen meg voltam elégedve David jelenlétével, nem vágytam semmi többre... Mégis néha-néha, mikor a kiáltozó fiatalok hangját hallottam vágyakoztam a külvilág felé. Szerettem volna én is iszogatni, táncolni, barátkozni. De lényem eme titkos vágyát ügyesen elnyomtam magamban.

–        Ma elviszlek valahova. – szólt David és ravaszul rám kacsintott.

–        Hűha! Szülinapom van? Nem is tudtam róla. – incselkedtem.

–        Buta, buta baby. Ma június 14.-e van. – mondta úgy, mintha minden embernek tisztában kellene lennie, e nap fontosságával.

–        És? – kérdeztem értetlenül.

–        Ma vagyunk három hónaposak. – felelte sértődötten.

–        Áh! – nyögtem. – Eszembe sem jutott, hogy a dátumokat a fejemben tartsam. Nekem minden nap ugyan olyan volt mint a többi, az egész összefolyt egyetlen nagy David-nappá.