Kíváncsi leszek kinek fognak feltűnni dolgok. :))
– Ti tehettek róla. – fuldokolta Daniel. – Ti bolygattátok fel az életét. Ha békén hagytátok volna nem kellett volna félnetek tőle.
– Azt hiszed hagytuk volna a fegyvert kiaknázatlanul, hogy bármikor érte nyúljatok? Így ismered a fajtádat Daniel? Buta fiúcska vagy még, ha így gondolod. – lökte oda a nő, majd túlvilági dallamot játszó hangjával kikacagta.
– Hagynotok kellett volna. Így kellett volna lennie. – nyögte Daniel.
– Miről beszéltek? – csattantam fel – Semmit sem értek.
– Mert a kedves párod olyan önző volt, hogy megtartotta a titkot magának, mintsem elveszítsen. Ugyan olyan önző, mint az anyád és a nagyanyád. – vágta oda a főnök.
– Miféle titkot? – kiáltottam hisztérikusan.
– Azt, hogy ki is vagy valójában. Hogy kivel feküdt össze a te drágalátos anyád. Azt, hogy egy erdő közepén jöttél a világra, hogy azonnal megölhessenek és mégsem tették meg. Ez a baj a ti elkorcsosult vérvonalatokkal. Mint már mondtam, nem vagytok elég erősek. De ha ennyire érdekel, elmesélem.
– Hallgass. – szólt közbe Daniel, mire a főnök erősebben kezdte el szorítani a nyakát.
– Engedd el. Engedd el és esküszöm, veletek megyek. Nem hazudok, úgysem küzdhetünk ellenetek.
– Hayley… – nyögte Daniel, de úgy tettem mintha nem hallottam volna.
– Csak azt akarom, hogy előbb mindent mondj el. – tettem hozzá.
– Rendben. – mosolygott. – Tartsátok a fiún a szemeteket. – szólt oda a társainak, majd lassan elengedte Daniel nyakát. – Nos, hol is kezdjem, hol is kezdjem? Azt hiszem, bele csapok a közepébe, ha nem bánod kedveském...
